Délelőtt a kisebbeket várták programok

A délelőtti órákban főként a gyerekek voltak a füvespályán, ahol a körhinta, dodzsem, rodeobika, óriáscsúszda, céllövölde nyújtott lehetőséget szórakozásra, a bátrabbak kipróbálhatták a tűzoltósági bemutató alkalmával az általuk használt eszközöket, beülhettek a tűzoltóautóba is. Az egész napos programok közé tartozott még az újdonságnak számító vízifoci is, ahol a csapatok „vizes”pályán mérték össze tudásukat. Szintén egész nap tombolaárusítás is volt, melynek értékes nyereményeit este sorsolták, fődíjként egy gáztűzhely talált gazdára. Az iskola tornatermében a Nagyváradi Matyi Műhely Bábszínház művészeinek előadásában a Ludas Matyi c. mesét nézhették a kisebb gyerekek. 

Délután helybeliek és más sztárvendégek léptek fel

A kora délutáni órákban Kecskés Gyula polgármester megnyitója után megkezdődtek a műsorszámok, a népdaltól kezdve a táncdalokon át minden műfaj megjelent itt. 

A mazsorettesek minden rendezvényen jelen vannak, itt is a legszínvonalasabb előadásukat nyújtották. Újdonságként az Eagle Linedance Team country táncosai érkeztek, akiket szintén nagy tapssal jutalmaztak műsoruk végén.

Az este közeledtével a sztárvendégeket is egyre jobban várta a közönség. Oláh Gergő, Bódi Csabi szinte táncra perdítette a rajongókat. 

Sportfavágás, capoeira bemutató

A Stihl sportfavágás sok nézőt, főként férfiakat vonzott a színpadhoz, akik a favágás művészetét mutatták itt be. A capoeria egy brazil harcművészeti játék, melyet fürge, trükkös mozdulatok jellemeznek, a  bemutató csoport egy rövid ízelítőt adott játékukból a pályán.

Táncosok, Apostol együttes, tűzijáték

A Piruett Tánc Stúdió már nem első alkalommal jön Pocsajba: a disco és a show táncban jeleskednek. A Control Dance Group táncos csapata Székelyhídról érkezett, szinte minden falunapon jelen vannak, szórakoztatják salsa-, latin-, bachata-, zumba-, modern és fiatalos táncukkal a nézőket. 

Az Apostol együttes másodjára jött Pocsajba, most is nagyon várták őket. Az idősebb korosztály kedvence változatlanul jó hangulatot teremtett a késő esti órákban. Este 10 órakor az elmaradhatatlan tűzijátékkal zárták a 13. falunapot.

Fellépők:


Nagyváradi Matyi Műhely – Nagyvárad

Tóth Vanda, Rézműves Vivien,Tóth Sándorné – Pocsaj

Szivárvány Népdalkör – Pocsaj

Mazsorett csoportok – Pocsaj, Debrecen

„Nemcsak a húszéveseké a világ” Nyugdíjas Klub – Pocsaj

Eagle Linedance Team Country – Debrecen

Piruett Tánc Stúdió – Debrecen

Control Dance Group – Székelyhíd

Apostol együttes 

Bódi Csabi

Oláh Gergő

 

Nagyné Kelemen Mónika - tudósító