A kántálás, románul kolindálás hagyományát őrzik éve óta a határmenti kis faluban, Pocsajban.

 December 8-án ismét eljött a román testvértelepülés képviseletében a fiatal férfiakból álló csapat, akik kántáltak, románul „kolindáltak”. 11 éve minden évben szívesen tesznek eleget a meghívásnak, és hívják vissza rendezvényeikre a pocsajiakat.

 – A hagyomány szerint házról házra jártak, kántáltak, kolindáltak, kóringyáltak – innen a szó eredete. Román hagyomány is, karácsonyi népszokás. Régen a házakhoz mentek, majd megkérdezték, hogy kántálhatnak-e. Ez karácsonyi jókívánságot jelentett. Az idők során a hagyomány kissé átalakult, de a régi vonásokat őrzik ma is.  Célunk évek óta a testvérkapcsolatok ápolása, erősítése, az ottaniak szívesen jönnek hozzánk, mi szeretettel fogadjuk őket, és vendégül látjuk cserébe műsorukért – tájékoztatta a lapot Mazsu Jenőné, a Román Nemzetiségi Önkormányzat vezetője és a rendezvény szervezője.  - Idén először két, román nyelvet oktató iskolában is előadják a műsorukat: a körösszakáli és a bedői általános iskolában.

Az este 5 órai műsor a görögkatolikus templomban volt, mindkét óvoda, az iskolai kórus, a helyi nyugdíjas klub is fellépett a kolindáló román csapat előtt karácsonyi dalösszeállítással.

A Tomesti csapat ezt követően az utcán – a hagyományokat őrizve – hangos dobszóval, énekkel vonult végig kísérőivel az utcákon.

 

Nagyné Kelemen Mónika - tudósító