honlap elérhetősége: www.pocsajgk.gportal.hu
  

 

Egyházközségünk története Jézus Krisztussal kezdõdött, csaknem kétezer esztendõvel ezelõtt. Errõl ugyan õseink nem tudtak, hisz a történelem országútját járták valahol Eurázsiában. De hát nem attól megváltott és Jézushoz tartozó valaki, hogy tud-e róla, hanem attól, hogy Jézus akarja-e.

 

Isten úgy alapított egyházat, hogy megtestesült, részesévé vált a mi életünknek, majd halálával és feltámadásával minket is részesévé tett az õ ÉLETÉNEK. Pocsaj esetében tehát részegyházról beszélünk, amely-a reklámszakmából kölcsönzött szóhasználat szerint-nem jött volna létre a fõ, Krisztus Urunk támogatása nélkül. Vagy ha létre is hozta volna emberi igyekezet, hagyományõrzés, egyházpolitika vagy uralkodói elképzelés, nem az lenne, ami hitünk szerint: Krisztus titokzatos testének része. Vagyis ugyanaz az élõ Krisztus az alapja, legfõbb támogatója és vezetõje egyházközségünknek, aki Betlehemben - megõrizve istenségét-emberré lett. A Krisztus által alapított egyház világra szóló növekedése nem éppen azon az úton haladt tovább, amelyiken Jézus az apostolok lelkére beszélve elindította, de az alapítónak mindig megvolt és megvan a lehetõsége arra, hogy megakadályozza az egyházelpusztítását, akár belülrõl, akár kívülrõl induljon is a kezdeményezés. A Pocsaj területén letelepült családok közösségként érkeztek ide, egyházi és világi elöljáróik vezetése alatt. Ezen elöljárók között - mint az óta is oly sok esetben - természetesen voltak, akik nem vették komolyan Jézus utasítását:"Aki elsõ akar lenni köztetek, legyen a cselédetek." (Mt. 20. 27). A falu lakossága is gyakorta figyelmen kívül hagyta a figyelmeztetést:" Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak, kövessétek õket, mert õk vigyáznak rátok, abban a tudatban, hogy számot adnak lelketekrõl. Bárcsak örömmel tehetnék, nem sóhajtozva, mert hisz az nem válnék javatokra." (Zsid. 13. 17.) Mi - utódokként - hálát adunk Istennek azokért az alapítókért és fenntartókért, akik imádságaikban megpróbálták kifürkészni Isten akaratát, és legjobb lelkiismeretük szerint tették dolgukat a határban, portájukon, utcájukon, a templomkertben, az iskolában, a községházán vagy a templomokban. Megköszönjük, hogy az urak szívét a szegényekhez hajlította, és a beszedett adókból futotta templomra, a templomi szolgálatokat és a hívek lelki gondozását ellátók javadalmazására, iskolákra és tanítókra. Amikor pedig a hatalom nemcsak megszüntette a támogatást, hanem akadályozta a mûködést, a falu lakóinak egy része nem hagyta magára a mi Urunkat, hanem itt tartotta õt a faluban. Üldöztetve, kigúnyolva, de mégis a szentségekkel megerõsítve, imádkozva és anyagi áldozatot hozva a közösség fennmaradásáért. Amikor ismét fordult a kerék, a Mestertõl tanultak szerint nem adták fel az örök életbe vetett reményt, és nem rajtoltak az anyagi javak megszerzéséért azon az áron, hogy elhanyagolják templomuk lelki gondozását. Jó lenne néhány adatot megemlíteni az egyházközség történetébõl, de az igazán fontos adatok titkosak, a kevésbé fontos, anyagi természetû adatok megemlítése pedig - mint a templomépítés idõpontja, a harangok száma stb. - azzal a veszéllyel járna, hogy tovább torzulna az olvasóban az egyházkép. Mert a mi egyházközségünk igazi arculata, a község múltjára, jelenére és jövõjére gyakorolt hatása a titkos adatokban van. Csak Isten a tudója, hány õszinte "Uram irgalmazz! Néked, Uram, Alleluja! Add meg, Uram! Köszönöm," vagy éppen " A te szavadra megteszem" hangzott már el egyházközségünkben falakon belül vagy kívül. Csak Isten a tudója, hányan adtak jó szívvel kisebb-nagyobb összegeket az épületek fenntartására, az istentiszteletek méltó végzésére abból a vagyonkájukból, amirõl néha azt gondolták, elég szûkmarkúan mérte ki azt a Mindenható. Csak Isten a tudója, hányan fordultak meg templomunkban azért, hogy hallgassák Isten hozzájuk szóló üzenetét, és ahhoz igazítsák életüket. Hányan mentek be a templomba azért, hogy kifejezzék a közösséghez való tartozásukat, pedig "jobb" dolguk is akadt volna! Hányan lépték át Isten házának küszöbét aggódva szeretteikért, gyászolva a "kedvest"; bûnbánattal vagy túláradó örömmel; abban a reményben, hogy kérdéseikre választ, problémáikra megoldást találnak! Akik otthonaikban vagy kórházak szülészetén világra hozták a szívük alatt dédelgetett életet, itt, a templomban jónak látták megadni neki a legfontosabbat, az Életet! Angyalokkal együtt imádják itt a pocsajiak - sokszor a többiek helyett is (jobb esetben a többiek nevében is) - a világ Urát, községünk valódi fenntartóját. Megünnepeljük üdvözségünk történetének legnevezetesebb eseményeit, könyörgések sokasága hangzik el békéért, egészségért, kedvezõ idõjárásért, szükséget szenvedõkért, vezetõinkért, betegeinkért, szeretteinkért és halottainkért. Ki tudná megszámlálni, hány alkalommal lett a kenyér és a bor Jézus testévé és vérévé a bûnök bocsánatára, lelkünk táplálására! Hányan jöttek ki a templomból hitvesük oldalán abban a tudatban és örömben, hogy "az asszonyt férjével te egyesíted"! Hányan jöttek ki gyónás után megtisztult lélekkel, a szentáldozásban Jézus testével éltetve! Egyházközségünk története hálIstennek befejezetlen. Most írjuk...

                    írta: Mosolygó László

 

Görög Katolikus Templom