Nyomtatás

Újból megrendezésre került településünkön a karácsonyi ünnepek közeledtével a már hagyománnyá vált Kolindálás. A hagyományőrző csoport Tomesti testvértelepülésünkről érkezett. A programnak idén is a Görög Katolikus templom adott helyt. Román népdalokat énekeltek a helyi és román Tomestiből érkező gyerekek, fiatalok valamint hagyományos ruhákat viseltek. A
lakosok nagy szeretettel várták és hallgatták dobszó kíséretében előadott népdalokat. A Görög Katolikus Templomban délután 17 óráról vette kezdetét az ünnepi műsor. Tiszteletüket tették a helyi vezetők mellett a Román Nemzetiségi Önkormányzat vezetői képviselői is. A kántálás – másnéven kolindálás, kóringyálás – karácsony előtt volt szokás: fiatal férfiakból álló csoportok
házról házra járva, jókívánságokat, köszöntőket mondtak. A hagyomány most is élt, a pocsaji templomban hasonlókat adtak elő, majd a templom előtt eljárták táncukat a román vendégek. A templomban felléptek az óvodás és iskolás gyermekek, karácsonyi magyar- és román nyelvű énekekkel, a nyugdíjas klub az ünnepre hangolódva néhány adventi dalt adott elő. A templomi műsorok után mindenki meg lett kínálva meleg kaláccsal és gyümölcsökkel. Minden kedves résztvevő egy finom meleg vacsorát fogyaszthatott el. Az ünnepi menü gőzölgő húsleves és töltött káposzta volt. Majd a karácsonyi bejgli és fonott kalács. Az estet közös énekléssel, tánccal zárták a megjelentek. A rendezvény ez évben is kellemes hangulatban telt.

 

Kolindalas
Kolindalas Kolindalas
Kolindalas
Kolindalas Kolindalas
Kolindalas
Kolindalas Kolindalas
Kolindalas
Kolindalas Kolindalas
Kolindalas
Kolindalas Kolindalas
Kolindalas
Kolindalas Kolindalas
Kolindalas
Kolindalas Kolindalas
Kolindalas
Kolindalas Kolindalas
Kolindalas
Kolindalas Kolindalas
Kolindalas
Kolindalas Kolindalas
Kolindalas
Kolindalas Kolindalas
Kolindalas
Kolindalas Kolindalas
Kolindalas
Kolindalas Kolindalas
Kolindalas
Kolindalas Kolindalas
Kolindalas
Kolindalas Kolindalas
Kolindalas
Kolindalas Kolindalas
Kolindalas
Kolindalas Kolindalas
Kolindalas
Kolindalas Kolindalas
Kolindalas
Kolindalas Kolindalas
Kolindalas
Kolindalas Kolindalas
Kolindalas
Kolindalas Kolindalas
Kolindalas
Kolindalas Kolindalas
Kolindalas
Kolindalas Kolindalas
Kolindalas
Kolindalas Kolindalas
Kolindalas
Kolindalas Kolindalas