PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat pályázatot hirdet a közép- és felsőfokú tanulmányokat folytatók számára, a „Maradj Hajdú-Biharban!” című ösztöndíj elnyerésére.
Az ösztöndíj pályázat célja:
Az ösztöndíj pályázat célja, hogy az EFOP-1.5.3-16-2017-00057 azonosítószámú projektben résztvevő településeken – amelyek Berettyóújfalu, Gáborján, Pocsaj, Szentpéterszeg, Váncsod- élő fiatalokat támogassa tanulmányaik folytatásában, ezzel is ösztönözve őket arra, hogy végzettségük megszerzését követően, tudásukat lakóhely szerinti településük és Hajdú-Bihar megye, mint szűkebb értelemben vett szülőföldjük szolgálatába állítsák, erősítve ezáltal a megye népességmegtartó erejét és jövőbeni folyamatos gazdasági, társadalmi fejlődését. Az ösztöndíj által elsődlegesen azon tanulók és hallgatók részesülhetnek anyagi támogatásban, akik a felsorolt településeken, vagy legfeljebb a megye területén belül tervezik a jövőbeli munkavállalásukat, lakhatásukat.
A konzorciumban résztvevő települések:
Berettyóújfalu, Gáborján, Pocsaj, Szentpéterszeg, Váncsod
Ösztöndíjra való jogosultság feltételei:
Az ösztöndíj támogatásban az a pályázó részesülhet, aki:
- A pályázat benyújtásakor a 16. életévét betöltötte, de a 27. életévét még nem töltötte be.
- Magyar állampolgársággal rendelkezik.
- A 2. pontban felsorolt települési önkormányzatok közigazgatási területén rendelkezik lakóhellyel.
- A pályázat benyújtásakor nappali, levelező vagy esti munkarend szerinti képzésben; aktív (nem szünetelő) jogviszony keretében
- iskolai rendszerű oktatásban tanulói, vagy felnőttképzési jogviszony keretében, Hajdú-Bihar megye területén működő középfokú iskolában (gimnázium, szakgimnázium, szakiskola, készségfejlesztő iskola, szakképző iskola, technikum), vagy
- államilag elismert felsőoktatási intézményben (egyetem, főiskola), hallgatói jogviszony keretében alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, vagy mesterfokozatot és szakképzettséget eredményező mesterképzésben, vagy egységes, osztatlan képzésben, vagy felsőoktatási szakképzésben
folytatja tanulmányait.
- A pályázat benyújtását megelőző utolsó lezárt, aktív tanulmányi (fél)évében
közepes, vagy annál magasabb tanulmányi átlageredményt ért el (tanulmányi átlag alatt a magatartás és szorgalom érdemjegy nélkül számított tanulmányi eredmény értendő).
- A pályázat benyújtásakor egyéb, uniós forrásból finanszírozott ösztöndíjban nem részesül. (A pályázatban nem vehet részt, aki az EFOP-1.5.3-16-2017-00057 konstrukcióban települési ösztöndíjban részesül, vagyis az a pályázó, aki a 2. pontban felsorolt települési önkormányzatokkal hatályos ösztöndíj szerződéssel rendelkezik, valamint aki a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzattal hatályos ösztöndíj szerződéssel rendelkezik.)
Az ösztöndíj elnyerése érdekében benyújtott pályázatok elbírálása során – a jogosultsági feltételeken túl – az alábbi szempontok kerülnek értékelésre:
- a pályázó preferált szakma megszerzése érdekében folytatja tanulmányait,
- a pályázó rendelkezik idegen nyelvismeretet tanúsító, államilag elismert nyelvvizsgával,
- a pályázat benyújtását megelőző két évben országos tanulmányi versenyen elért helyezés,
- a pályázat benyújtását megelőző két évben országos sportversenyen elért helyezés,
- a pályázat benyújtását megelőző két évben országos művészeti versenyen elért helyezés,
- közösségi szerepvállalás,
- tanulmányi átlageredmény mértéke
Preferált szakma: a pályázati felhívás 1. számú mellékletében megnevezett szakképesítések.
A pályázat benyújtásának módja és helye:
Pályázni a pályázati felhívás 2. számú mellékletét képező adatlap benyújtásával és a lentebb felsorolt kötelező dokumentumok csatolásával lehet. A pályázati dokumentáció elektronikus úton nyújtható be a következő elérhetőségekre: Elektronikus úton: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre. (Kérjük, hogy elektronikus úton történő benyújtás esetén a pályázatot saját kezűleg aláírva, pdf formátumban szíveskedjen megküldeni részünkre.) A „Maradj Hajdú-Biharban!” ösztöndíj pályázathoz benyújtandó dokumentumok elérhetők a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat honlapján (www.hbmo.hu), illetve a 2. pontban felsorolt települések honlapján egyaránt.
A pályázattal kapcsolatosan érdeklődni a 06-52/507-531 telefonszámon, valamint a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. és a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címeken lehetséges.
További információk az alábbi linken található dokumentumok között érhető el: